írta: Bodács Judit

(Minden jog fenntartva!)

        Csapda. Ketrec. Fojtogató kényszer, bujkáló késztetés a tettre, mely mámoros, kéjes örömérzetben teljesedik ki, amennyiben véghez viszi az illető. Majd bizonyos idő után újra jelentkezik. Előbb vagy utóbb…  S ez  nem más, mint a tehetség maga, mely végső soron kiváló alapot nyújt a megháborodáshoz.

       A probléma ott kezdődik, hogy a kiválasztott személy egyedül van. Egyedüli birtoklója különös félelmeinek, erőteljes vágyainak s a mindezeket megbolygató tehetség kibontakoztatása kényszerű érzésének. Igaz ugyan, hogy mindenki rendelkezik a fent említett ösztönös emberi érzésekkel, ám amit ő érez, az sokkal intenzívebb, egyfajta pulzáló energia, amit csak az alkotás képes enyhíteni. És itt meg kell állnunk egy pillanatra, mert el kell mondanunk, hogy az őrültek, akikről szó lesz ( és akik a fentebb leírt jellemzőket magukénak mondhatják ), korántsem sorolhatók be egy bizonyos csoportba. Ahány bolond, annyi ketrec…

       Annyiban viszont megegyeznek, hogy  mindannyiuk tragédiája a tehetség és a társadalom szembenállása, a társadalom ugyanis őket meg nem értheti, s el nem fogadta sohasem, amióta világ a világ. Hiszen, valljuk be, nem könnyű elviselni azt, aki kiugróan tökéletest teremt, míg mi semmit sem hagyunk majd magunk után. Nem, ezt lehetetlen elfogadni. Épp ezért mindenkinek szüksége van legalább annyi kárpótlásra, hogy elmondhassa magáról, hogy igaz ugyan, hogy átlagos, de legalább normális.

      Vannak, akik egyszerűen kényszerbetegek, mániákusok, születetten ilyenek. Ők általában nem képesek továbblátni önmaguknál, a világot kerek egészében értelmezni. Ők  nem tehetséges őrültek, csak szellemileg sérültek.  

     A tehetség átok. Az alábbiakban megbizonyosodhatunk erről, miközben bemutatok két „ketrec-lakót”: a körülmények áldozata mindkettő, ám míg egyiküket pulzáló energiái a negatív irányba sodorják, (az 1971-ben készült Mechanikus narancs című film főhősét, Alexet), addig a másikuk pozitív alkotófolyamatban éli ki azokat ( a Sade márki játékai című, 2000-ben bemutatott  film címszereplője).

Sade márki író. Ezzel még nem is volna baj, csakhogy amit ő ír, az a XVIII.században még roppant mód elítélendő. Művei túl pikánsak, túl szabadosak. A barokk etikett nem engedi meg, hogy a szerelmi örömökről nyíltan beszéljen valaki. Ellenben mindenki szomjazik az őszinte szóra, ezért hamar szétkapkodják titokban kiadott műveit. Egész Párizsban beszédtéma nemcsak a köznép, de a szalonok, az arisztokrácia körében is. Őt viszont elmegyógyintézetbe száműzik, és azzal vádolják, hogy megtette azokat a szadista eltévelyedéseket, amikről írt. A filmben azt látjuk, hogy az egész társadalomban az erőszak uralkodott el, az ún. normálisak kínozzák a normálistól eltérőket ( pl. az elmegyógyintézetben a betegeket szörnyű módszerekkel próbálják gyógyítani ). A sikeres író az emberek ösztönös, legtitkosabb vágyait fejezi ki. Sade márki bűnhődését valamiért mégsem érezzük teljesen indokolatlannak, habár a film végéig ártalmatlannak tűnik. A szolgálólány rettenetes halálával azonban felszínre kerülnek az elfojtott indulatok, és nyilvánvalóvá válik, hogy írásai veszedelmesek egy ilyen prűd társadalomban. Sade márki az utolsó pillanatig kitart az írás mint az egyik legfőbb önkifejezés mellett: ez a szenvedély és feszültség utat tör magának, és  végül felemészti. De azért is írnia kell, hogy ne őrüljön meg a bezártságtól és az egyedülléttől. Ez egy paradox helyzet.  Mindenétől megfosztják, így a film tetőpontján már saját ürülékével kénytelen alkotni. Nem tudják megtörni a kínzásokkal sem, és a pap is a hatása alá kerül. Ezzel arat igazán győzelmet: az önmegtartóztatást követelő papi életmód az ember természetes vágyait természetellenes módon elfojtja. A szolgálólány halála ébreszti rá erre a naív papot.

        Sade márki kihívó viselkedésével magára haragítja a gyógyításával megbízott elmeorvost. Ebben a világban minden embertelenséget, kegyetlenséget az illendőség álszent jelszavával takarnak el. A márki az elmebetegeknek betanított színdarabbal ezt leplezi le az előkelő nézőközönség előtt. Az inkvizítorként működő új vezetőt moliere-i módszerekkel teszi nevetségessé.

      Sade végülis áldozat. Ha így nézzük, egy határtalanul gazdag fantáziával és nyelvi eszköztárral bíró expresszív személyiség volt egy olyan korban, mely kivetette őt magából. Magányosan, méltatlanul megalázottan halt meg ( a film alapján ).

      Mindezeket figyelembe véve talán nem is hasonlít Alexhez, a Mechanikus narancs c. film főszereplőjéhez. Ő már a XX. század gyermeke, látszólag csak egy unatkozó kamasz, aki elzüllött társaival együtt. Már a film első képkockái is arra utalnak, hogy ő nem egy hétköznapi tinédzser. Hipnotikus erejű tekintet jellemzi Cipolla magabiztosságával. Aljas és szadista. Erőszakos, mocskos, egyszóval a végsőkig romlott. Különös kéjjel gyilkol és nevet, dúdolgat, hiszen számára mindez játék. Nincs tisztában tettei megdöbbentő súlyosságával. Gondolatait olykor halljuk, s ez hátborzongatóan megkönnyíti a vele való azonosulást. Különösen akkor, amikor otthon van és zenét hallgat. Azt akarjuk hinni, hogy Alex végülis ugyanolyan normális ember, mint bárki más. Illúzióinkból azonban hamar kizökkentenek azok a szemek … Tudjuk, hogy bármi kitelik tőle, és senkit se kímél, ha úgy tartja kedve. Mindennek vége szakad azonban, amikor Alex börtönbe kerül. Bibliát olvas, elképzeli magát, mint az ottani durva tettek véghezvivőjét.

      Alex erőszak - párti. Valószínűleg szülei rontották el, de a rendező tükröt is mutat a korról, s így az egész film végül túlnő Alexen, az ő személyén. Keserű  társadalomkritika, antiutópia.

De térjünk vissza főhősünk személyiségéhez, aki ábrándos – ártatlan arccal ül a Biblia felett. Álomvilágban él. Lenyűgöző elgondolni, mire is lenne képes, ha őrült tehetségét pozitív célokért áldozná fel.

Alexet kiválasztják egy kísérlethez. Szörnyű filmeket kell végignéznie úgy, hogy szemét nem hunyhatja be. Sokat szenved, fizikailag rosszul lesz ezektől a véres jelenetektől. Nem érti magát, de a kondícionálás ereje végülis legyőzi. Mellékesen  felsejlik az a fontos mondanivaló is, hogy mennyire képes formálni a jellemet egy – egy film. Nem ártana ügyelnünk arra – súgja nekünk a rendező , hogy mit „fogyasztunk” ( szellemileg ).

      Alex tehát megtörik, többé nem képes rosszat tenni, viszont kiszolgáltatottá is válik, mert amikor őt provokálják ( régi barátai, akiket korábban megfélemlített ), nem képes megvédeni magát sem. Ironikus módon abba a házba esik be összeverten, ahol ő randalírozott  még börtönbe kerülése előtt. A házaspár nőtagja meghalt kínzásai miatt, férfitagja nyomorékká vált. A dallamból, amit dudorászik, a férfi felismeri egykori támadóját.  Bezárja egy szobába, s Beethoven- lemezt tesz fel. Alex, akinél már fordított reakciót vált ki az egykor imádott darab, kiugrik az ablakon. Másnap minden újság beszámol az összezavart fiú esetéről, azaz a kísérlet sikertelenségéről.

      A film végén újra meg akarják menteni, a miniszterelnök maga eteti, ez azonban azt engedi sejtetni, hogy politikai célokra fogják felhasználni. Megcsillannak előttünk az állam furmányos módszerei az egyénnel szemben, aki mit sem sejtve sodródik egyik ponttól a másikig .A kör bezárult. Alex már csak egy bábu az állam birtoklóinak hatalmas sakktábláján. A film végéből arra következtethetünk, hogy Alex fel fog épülni, és olyan lesz, mint régen, mert az öngyilkossági kísérlete során visszaalakult korábbi személyiségére.     

   Az erőszak és a szexualitás témája , mely újra és újra előjön mind a Sade márki játékaiban, mind a Mechanikus narancsban, Freud elméletét támasztja alá, aki szerint a társadalom a fent említett két alapösztön kibontakozását gátolja leginkább. A felgyülemlő feszültség ugyanis mérgezi a személyiséget, és stresszel terheli az illetőt.

   Mind az anakronisztikus Sade márki, mind pedig egy eljövendő futurisztikus kor barbár neveltje, Alex, áldozatai környezetüknek s önmaguk emésztő tüzének. Egyikük sorsa azt üzeni, hogy tudnunk kell szabályozni a lelkünkben tomboló indulatokat, mégha a tehetség majd szétfeszíti is mellünket. Másikuk sorsa pedig arra figyelmeztet, hogy a család szeretete az egyedüli, mely megvédhet egy embert a külső züllesztő hatásoktól és önmagától. Különösen, ha az a fiatal műkedvelő és tehetséges. Merthogy Alex különleges, egyedi. Vajon képes lett volna normális életet élni, ha minden feltétel („gyerekszoba”, békesség, jó baráti kör ) adott lett volna? Lehetséges. Ám ne feledjük: minden feltétel sohasem lesz adott. Mindenki önmagát kell, hogy felvértezze a külső veszélyek ellen, és felkészítse a tehetség kuncogó, ravasz „állatkájának” megfékezésére, majd fokozatosan, finoman való okos kiáramoltatására.    

Ha tetszett a bejegyzés, mivel ez az írás kapcsolódik a korábbi nagy filmajánlómhoz, ha még nem láttad, érdemes belenézned abba is:

http://filmeknagyjai.reblog.hu/filmerzes

További blogbejegyzéseim:

http://filmeknagyjai.reblog.hu/a-maszkok-hatalma-es-a-vagyak-ive

http://filmeknagyjai.reblog.hu/marilyn-az-entellektuell